Megváltod a jegyedet. A helyjegyet is. Felszállsz. Leülsz valahova. Végre elindul a szerelvény. Lassan kattog a síneken. Érzed a MÁV-illatot, és lassan elbódulsz. Fejed fölött lebeg a cso-cso-csomagod, a Mende-Sülysáp vonalon utazol.
Zaka-zaka-zakariás, zaka-zaka-zakariás, zaka-zaka-zakarás...
Hát ezek meg kicsodák?
Érzed, hogy lassan, de feltartóztathatatlanul urrá lesz rajtad a szorongás.
Szinte a semmiből teremtek elő. Igaz, odakint már sötét volt, és a kupéban is éppenhogy derengett valami homályos sárgaság. Talán csak éppolyan vándorok, mint te. Éppen csak beintegettek a folyosóról... Még mosolyogtak is.Igen, biztosan a hosszú, eseménytelen utazás és a sötét, téli táj kelti a jól ismert nyugtalanságot.
Gyorsan benyomod a fülhallgatót, és jó hangosra állítod a rádiót, amiben éppen arról beszélnek, hogy egy féreglyuk elnyelte a Rózsa presszót Vili bácsival és néhány vendéggel együtt.
A két idegen közben továbbállt, így már te is kedvet kapsz egy cigihez, vagy legalábbis szeretnéd kinyújtóztatni a lábaidat. Kint a folyosón huzat és büdős van. De szerencsére nem zsúfolt a vonat. Perceket tölthetsz egyedül, ha akarsz. Járkálsz, forgolódsz, bekukkolsz más fülkékbe. De sajnos egyszer minden rosszabbra fordul. Feltűnik egy férfi a dülöngélő folyosón. Te persze szemrehányóan nézel a betolakodóra, de azonnal megváltozik a tekinteted, amikor felismered. Hiszen ez Vili bácsi!
Vili bácsi arca ekkor eltorzult, és furcsa, hosszúra nyúló gumilábaival egy ugrással előtted termett. állkapcsa óriásira nyílt. Persze te sem maradtál ott földbe gyökerezett lábbal! Leütötted. Lihegve, de elégedetten állapítottad meg: kocsmáros többé nem árthat neked. Még magad sem hitted, hogy megmenekültél.
(folyt. köv. holnap)